TEAM EVENT

Blog

TEAM EVENT

Látogatás a Korda Fimparkban és vacsora a Rókusfaly Fogadóban,
Etyeken
2016.06.09.

Legutóbbi közösségépítő programunkat Etyeken tartottuk. Péntek kora délután indultunk az irodából egy bérelt busszal az etyeki Korda Filmparkba, ahol egy külön a mi csapatunkat kísérő vezetővel bejártuk a két kültéri díszletet: a New York-i utcarészt és a középkori várost. Már maguk a díszletek is fantasztikusak voltak, de a kísérőnk háttérinformációit hallgatva még izgalmasabb volt jelen lenni. A látogatás része volt még a főépületben két kiállítás is, egy a meglehetősen különc Korda testvérekről, egy másik pedig a filmkészítés trükkjeiről. Utóbbi különösen érdekes volt, hiszen saját bőrünkön próbálhattuk ki a filmes trükköket, ami esetenként nagyon mókásra sikerült. Amúgyis jellemző a csapatra, hogy jókat viccelődünk együtt, így ebben a közegben kifejezetten otthon éreztük magunkat. A nagyjából kétórás program után a közelben lévő Rókusfalvy Fogadóban zártuk a napot egy finom vacsora keretében. Jókat ettünk, finom borokat kóstoltunk ebben a gyönyörű környezetben elhelyezkedő étteremben. A kellemes hangulatú beszélgetéseket a bérelt busznak köszönhetően a hazaúton is folytathattuk, és már azt tervezgettük, hova megyünk majd legközelebb.