Nők a Tech Világában: Két Szoftverfejlesztő Tapasztalatai

Blog

Nők a Tech Világában: Két Szoftverfejlesztő Tapasztalatai

Nőnap alkalmából két szoftverfejlesztő kolléganőnkkel beszélgettünk, hogy megtudjuk, miért választották ezt a szakmát, szerintük mitől lehet vonzó egy nő számára az IT szektor, de rákérdeztünk arra is, hogy szerintük van-e különbség a férfi és női gondolkodásban ezen a területen? 😊 

 

K: Mi hozott benneteket az IT szakmába nőként? 

Betti: Bár alapvetően mindig is reál érdeklődésű voltam, matek fakultációra jártam, mégis véletlenek útján kerültem az informatika közelébe. Mivel a bátyám programozó, így volt azért előttem példa és így kerültem végül az egyetemre.  

Erika: Nálam is nagyon hasonló a helyzet. Mindig is a reál tárgyak vonzottak inkább, matek-infó tagozatra is jártam gimiben. Bár néhány humán terület is érdekelt, több szakmában sem tudtam volna elképzelni magam azon a területen. A barátaimmal részt vettem különböző intézmények nyíltnapjain, így találtam rá az Óbudai Egyetemre, ami nagyon szimpatikus volt. Számomra az informatikában egyesült a matek és a logikus gondolkodás szeretete, illetve kevésbé éreztem kötöttnek, mintha például csak matematikával kezdtem volna el foglalkozni. 

K: Hány lány járt az egyetemen a ti szakotokra? 

Betti: Nálunk voltak azért lányok többen, szerintem olyan 10% körül. 

Erika: Minket név szerint ismertek a tanárok. Én nem tudtam lógni órákról, mert általában egyedül ültem nőként a teremben. 😊 

K: A családotok támogatott ebben a döntésben benneteket? 

Betti: Igen, engem igen. 

Erika: Engem is támogattak abban, hogy azt csináljam, amit szeretnék, viszont az elején nem hitték el, hogy informatikus lesz belőlem. 

K: Könnyen rátaláltatok az első munkahelyetekre? 

Betti: Én egy darabig tanítottam, utána pedig egy évfolyamtársam ajánlott be a Marktsofthoz és ennek most már lassan 15 éve.   

Erika: Én egyetem alatt már elkezdtem dolgozni félállásban és onnan indult tovább a karrierem. 

K: Ha egy szóban kellene megfogalmazni, mit szerettek a legjobban a szakmátokban, mi lenne az? 

Betti: A kihívást.  

Erika: A változatosságot. Mindig vannak új feladatok, problémák. 

K: Szerintetek van különbség a férfi és női szoftverfejlesztők gondolkodásában? 

Betti: Szerintem nincs, ez inkább emberfüggő.  

Erika: Egyetértek, inkább mentalitás és típusfüggő ez, nem pedig nemhez kötött. 

K: Van olyan tulajdonság, ami előnyös a fejlesztéshez és inkább „női” tulajdonságként él a köztudatban? 

Betti: A szervezőkészség, szerintem ez nagyon fontos.  

Erika: Igen, szerintem is, illetve talán a rugalmasság. 

K: Mesélnétek egy kicsit a munkátokról? 

Betti: Én CI/CD-zek. Nagyon sok minden tartozik ehhez a területhez: kódmenedzsment, gépek létrehozása, Docker, Terraform stb.  

Erika: Én fullstack fejlesztő vagyok, változó arányú backend és frontend feladatokkal. 

K: Szerintetek mi a legnagyobb előnye a fejlesztői szakmának? 

Betti: Nagy önállóságunk van, illetve jó lehetőségek vannak IT területen. 

Erika: Igen, úgy gondolom, hogy nekünk kevésbé kell azon aggódnunk, hogy lesz-e munkánk, jó szakember mindig kell. 

K: Mennyire tudjátok megvalósítani a munka-magánélet egyensúlyát fejlesztőként? 

Betti: Én teljesen. 

Erika: Én is, teljesen szét tudom választani a kettőt és erre figyelek is. 

K: Mivel tudtok kikapcsolódni leginkább? 

Betti: Én fotózok, természetfotókat készítek. Plusz mostanában 3D modellezéssel is elkezdtem foglalkozni. 

Erika: Szeretek főzni, az olasz és a keleti konyha a kedvencem.